A májmegnagyobbodást sokan összekeverik a májzsugorral, egyrészt a betegség mibenlétét, másrészt a tüneteket illetően. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus elmagyarázza a különbséget és ismerteti a hepatomegalia felismerésének és kezelésének lehetőségeit is.
A hepatomegalia kifejezés májmegnagyobbodást jelent és számos betegség, állapot vezethet a kialakulásáig. A laikusok azért keverhetik össze a májzsugorral (májcirrhoris), mert utóbbi betegség esetén a máj szerkezetében kialakult heges szövet egyre növekszik, emiatt az orvos esetleg már kézzel is ki tudja tapintani. Azonban a hegesedés azt is jelenti, hogy több lesz a hegszövet, mint a működő májszövet, vagyis tulajdonképpen az egészséges májszövet relatívan zsugorodik.
Közös pont lehet még a két állapot közt, hogy sokáig tünetmentesek maradhatnak, és később is csak általános tüneteket okoznak eleinte. Puffadás, emésztési zavar, fogyás, hasmenés, izomgyengeség, fertőzésekre való fogékonyság esetén tehát érdemes orvoshoz fordulni, ha pedig már esetleg sárgaság is jelentkezik, ezt sürgősen meg kell tenni.
- Sokszor a diagnózisig a legnehezebb eljutni, főként azért, mert a páciens sokáig nem tapasztal májproblémát. Ha a májmegnagyobbodás már tünetet okoz, valószínűleg nem kezdeti stádiumban van a betegség – ismerteti dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus. – Éppen ezért fontos, hogy ha valaki veszélyeztetett a betegsége vagy az életmódja miatt, időnként érdemes legalább egy nagylabor vizsgálaton és egy hasi ultrahangon részt vennie. Ezekből, a fizikális vizsgálat eredményéből és esetleg a szükséges további képalkotó eljárásokból, valamint a máj szerkezeti vizsgálatból megszülethet a diagnózis, ami nem csak magát a májmegnagyobbodást, de annak kiváltó okát is megnevezheti.
A kezelés mindig a kiváltó ok kezelésére, megszüntetésére irányul. Ha alkoholfüggőség áll a háttérben, a leszokás lehet a segítség, ha az elhízás okozza a zsírmáj talaján kialakuló májmegnagyobbodást, az életmódot kell rendezni, elsősorban mozgás és májkímélő, testsúlycsökkentő étrend segítségével. Betegségek esetében természetesen azok kezelése a legfőbb feladat, legyen szó anyacsere eltérésről vagy akár daganatos megbetegedésről. Jó hír, hogy ma már a korábban veszélyesnek számító hepatitis C is jó eséllyel gyógyítható.
Forrás: Hepatológiai Központ (www.hepatologiaikozpont.hu)
Májat érintő problémák kezelése:
Gasztroenterológiai problémák kezelése:
Rendelés típusa:
Rendelés helye: Mammut II. 5.em.
Telefonszám: +36 30 141 4240
További véleményekNagyon meg vagyok elégedve Dr. Németh Aliz Doktornővel. A problémámat nagyon alaposan körbejárta és fel is állította a kezelési tervet. Mindenkinek szívből ajánlom!
Azon személyeknél, akik normál testsúllyal élnek, általában fel sem merül annak a gondolata, hogy zsírmáj diagnózisuk lehet. Holott a testtömeg önmagában nem mutatja meg, hogyan oszlik el a zsír a szervezetben, illetve milyen az anyagcsere állapota. Éppen ezért dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ – Prima Medica hepatológusa, gasztroenterológusa azokra az állapotokra, életmódbeli szokásokra hívta fel a figyelmet, amelyek nagy rizikót jelentenek a zsírmáj kialakulása szempontjából.
A zsírmájból, vagyis a májsejtekben felhalmozódó felesleges zsírból akkor lesz májzsugor (cirrózis), amikor a folyamatos gyulladás és sejtelhalás miatt a máj saját maga próbálja megjavítani a károsodásokat. A máj így heges kötőszövetet képez, ami miatt hosszú távon akadályozza eredeti működését. A veszélyes folyamatról, valamint a korai diagnózis jelentőségéről beszélt dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ – Prima Medica hepatológusa, gasztroenterológus.