A zsírmáj egyik legnagyobb veszélye, hogy nem feltétlenül okoz panaszt, illetve, ha mégis, akkor meglehetősen általánosakat. Ugyanakkor fontos lenne idejében felismerni az állapotot, ugyanis kezeletlenül súlyos következményei lehetnek. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arra hívta fel a figyelmet, kiknek és milyen esetben érdemes részt venni egy egyszerű, fájdalmatlan máj szerkezeti vizsgálaton.
A zsírmáj egy nagyon gyakori betegség, aminek egyik legnagyobb veszélye, hogy nem minden esetben okoz panaszt, illetve, az első tünetek jellemzően általános jellegűek. Mindenesetre az indokolatlan kimerültség és a has jobb felső részén megjelenő fájdalom, diszkomfort érzet mindenképpen olyan tünet, aminek okát ki kell vizsgálni. Ha az állapot már előrehaladottabb, a tünetek is kifejezettebbekké válhatnak, kialakulhat például:
Ugyan nem érzékelhető panasz, de a megnagyobbodott lép is jellegzetes tünet – ezt hasi ultrahanggal lehet kimutatni.
Az egészséges máj nem tartalmaz zsírt, a zsírmáj azonban olyan elterjedt betegség, hogy amerikai felmérések szerint a felnőttek negyedét érinti. Az első stádiumok tünetmentessége miatt sajnos sokszor későn ismerik fel a problémát, ami miatt egyre súlyosabbá válhat a helyzet, kialakulhat a májcirrózis (májzsugorodás), valamint, ha a zsírmáj és a cukorbetegség együttesen van jelen, jelentősen nő a szívbetegségek megjelenésének esélye is. Fontos tudni, hogy idejében felfedezve, életmóddal és bizonyos esetekben gyógyszerrel a romlás megállítható és a májban lévő zsír mennyisége csökkenthető.
Ez a zsírmáj 4 stádiuma:
A zsírmáj igen gyakran az alkoholfüggőség következménye, náluk diagnosztizálható az úgynevezett alkoholos zsírmáj. A másik nagy rizikócsoportot a túlsúlyos, elhízott személyek jelentik, 80%-uknál lehet jelen ez a probléma. További kockázati tényezők:
Külön csoportot képez az akut terhességi zsírmáj, amely szerencsére igen ritka, ugyanis az anyát és a magzatot is veszélyezteti.
- A diagnosztizálás első lépése a laborvizsgálat, ezen belül a májfunkció megállapítása, bár ez a módszer nem ad teljes képet a zsírmájról. Ezért jelent jó megoldást a máj szerkezeti vizsgálat, ami tulajdonképpen egyfajta fájdalmatlan hasi ultrahang. Ennek segítségével a máj szerkezeti átépülése és a máj zsírtartalmának meghatározása néhány perc alatt, szövettani pontossággal megtörténhet, hiszen az ultrahanghullám terjedése, visszaverődése adja az információt a máj rugalmasságáról, esetleg hegesedéséről és egyidejűleg a zsírosodás mértékéről - ismerteti dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus. – A máj szerkezeti vizsgálattal 10 kg feletti gyermekeket és extrém elhízott felnőtteket is képesek vagyunk vizsgálni, bár néhány esetben elkerülhetetlen a biopszia (mintavétel).
Forrás: Hepatológiai Központ (www.hepatologiaikozpont.hu)
Májat érintő problémák kezelése:
Gasztroenterológiai problémák kezelése:
Rendelés típusa:
Rendelés helye: Mammut II. 5.em.
Telefonszám: +36 30 141 4240
További véleményekDr. Németh Alíz figyelmességével, tettrekészségével és hozzáállásával nagyon meg voltam elégedve.
A vérből elemzett májfunkciós tesztek a máj egészségéről, működéséről szolgálnak fontos információkkal. Mikor lehet szükséges vagy ajánlott ellenőriztetni ezeket? Mit jelentenek a megnevezések a laborleletekben? Mi a teendő, ha „csillagos” eredményt látunk a leletben? Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus összegezte a fontos tudnivalókat.
A hepatológusok közt közismert, hogy a nem alkohol zsírmájbetegség (angol betűszóval NAFLD) a leggyakoribb krónikus májbetegség a világon. Néhány éve azonban vita folyik a szakmában az elnevezésről, hivatalosan ugyanis az alkohol szó szerepeltetését stigmatizálónak tartják, ezért korrekt megnevezésként a metabolikus diszfunkcióval asszociált zsírmájbetegség (MAFLD) kifejezést javasolták. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, milyen feltételek meglétekor lehet zsírmájbetegségről beszélni, és milyen szerepe van a diagnosztizálásban a fájdalmatlan máj szerkezeti vizsgálatnak.