Már az is növeli a reflux kialakulásának esélyét, ha egy normál súlyú ember kis súlyfelesleget szed fel, illetve a már meglévő betegség tünetei súlyosbodhatnak a hízás hatására. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ belgyógyásza, hepatológus, gasztroenterológus az összefüggéseket és az orvosi kezelés jelentőségét világította meg.
Nem csak elhízott embereknél lehet veszélyes a néhány kilós hízás a reflux kialakulása szempontjából – erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók, egy korábban, a New England Journal of Medicine c. szaklapban megjelent cikk szerint. Refluxról akkor beszélhetünk, ha a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, sőt, akár a garatba, szájüregbe is felkerül.
A magyar felnőtt lakosság több, mint fele küzd változó gyakorisággal a refluxszal, különösen negyven éves kor után, ami azért veszélyes, mert ez a betegség akár a nyelőcsődaganat előszobája is lehet. Az már régóta közismert, hogy a reflux erősebben fenyegeti a túlsúlyos és elhízott embereket, de most már a BMI (testtömeg-index) és a reflux összefüggései is tisztázottak. Az amerikai tudósok több, mint 10.000 nőt kérdeztek arról, milyen gyakran és súlyosan tapasztalják a reflux tüneteit, majd az eredményeket összevetették a BMI-jükkel.
Kiderült, hogy a megkérdezettek 22 % hetente legalább egyszer átéli a tüneteket, közülük pedig 55 % közepes erősségének ítélte azokat. A 20-as BMI alatti nők (akik tehát soványnak számítanak) 33 %-kal kisebb eséllyel szenvedtek refluxtól, mint akik, akiknek a BMI-je 20 és 22,4 közé esett. Ugyanakkor ez utóbbi csoportnak 38 %-kal volt kisebb a rizikója, mint a 22,5 és 24,9 közti BMI-vel rendelkező nőknek. Vagyis határozott összefüggés mutatkozott a növekvő BMI és a reflux kialakulása közt.
Az eredmények meglehetősen egyértelműek, de semmiképpen sem jelenthetik azt, hogy a normál súlyú embereket fogyásra kellene ösztönözni. Az viszont fontos következtetés, hogy ha egy normál súlyú refluxos beteg felszed néhány kilót és a tünetei súlyosbodását tapasztalja, érdemes leadnia a kis felesleget is. Ha pedig túlsúlyos vagy elhízott betegről van szó – különösen hasi, úgynevezett alma típusú elhízás esetén-, a súlyfeleslegtől való megszabadulás nem csak a reflux, de a szívbetegségek, a daganatos betegségek és a cukorbetegség kockázatát is csökkenti – hangsúlyozza dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ belgyógyásza, hepatológus, gasztroenterológus. – Az elhízás szinte egyenes út a refluxhoz, ugyanis a hasi nyomás növekedésével a gyomorszáj záróizma kinyílik.
A szakember ajánlása szerint a reflux kezelését is komolyan kell venni, mert így nem csak a kellemetlen tünetektől szabadulhatunk meg, de a súlyosbodás esélyét is csökkenthetjük.
Forrás: Hepatológiai Központ (www.hepatologiaikozpont.hu)
Májat érintő problémák kezelése:
Gasztroenterológiai problémák kezelése:
Rendelés típusa:
Rendelés helye: Mammut II. 5.em.
Telefonszám: +36 30 141 4240
További véleményekNagyon meg vagyok elégedve Dr. Németh Aliz Doktornővel. A problémámat nagyon alaposan körbejárta és fel is állította a kezelési tervet. Mindenkinek szívből ajánlom!
A vérből elemzett májfunkciós tesztek a máj egészségéről, működéséről szolgálnak fontos információkkal. Mikor lehet szükséges vagy ajánlott ellenőriztetni ezeket? Mit jelentenek a megnevezések a laborleletekben? Mi a teendő, ha „csillagos” eredményt látunk a leletben? Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus összegezte a fontos tudnivalókat.
A hepatológusok közt közismert, hogy a nem alkohol zsírmájbetegség (angol betűszóval NAFLD) a leggyakoribb krónikus májbetegség a világon. Néhány éve azonban vita folyik a szakmában az elnevezésről, hivatalosan ugyanis az alkohol szó szerepeltetését stigmatizálónak tartják, ezért korrekt megnevezésként a metabolikus diszfunkcióval asszociált zsírmájbetegség (MAFLD) kifejezést javasolták. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, milyen feltételek meglétekor lehet zsírmájbetegségről beszélni, és milyen szerepe van a diagnosztizálásban a fájdalmatlan máj szerkezeti vizsgálatnak.